Az elátkozott péntek
A hét során
lassan lankadt a hír, de még voltak, akit nevetve futottak el, amint meglátták
Melvint. Napos csütörtök volt, amely
gyönyörű naplementében zárult. A napokban a kis csapatunk egyre jobban
összerázódott. Leginkább együtt töltöttük szabadidőnket. Gyengébbek kedvéért:
Lia, Szandra, Melv és én.
- Tanultatok már holnapra? - törte meg a
csendet Melvin oda nem illő kérdése.
- Minek azt? - vágta rá Lia, amire mindenkiből
kitört a nevetés, csak Melvin nézett még mindig értetlenült.
- Nem t’om.— mondta— Csak úgy kérdem…
- Minek. Azt.— fűzte tovább a szót Lia.— Csak
úgy válaszoltam.
A másnap reménytelenül rosszul kezdődött. Az
elején azt hittem, ez csak velem van így, de amikor találkoztam a többiekkel,
láttam, nekik sincs valami csúcs-szuper napjuk. Lia haja ki volt bontva, s
szénakazalként lobogott a szélben, Szandra viszonylag jól állt, viszont a szeme
nagyon karikás volt, látszott, hogy az éjjel nem sokat aludt, a táskájából
pedig csorgott valami. Melvin szuperül érezte magát, de amikor megkértük, hogy
nézzen bele a bolt üvegébe rájött, hogy a haját félig bezselézte, és a fogmosás
nyoma is nagyon látszott az arcán, mivel még az orra is tiszta fogkrémes volt
(persze lemosni lusta volt). Kedve is hamar elment mindentől, amikor
megkérdeztem, hogy elhozta-e a kért könyvet, és rájött, hogy ő végig azt hitte,
szerda van. Hogy magamról is szót ejtsek, az én hajam is az égnek állt, a pólóm
fordítva vettem fel, és a zoknim is felemás volt.
A beérkezés is briliánsul sikerült, de ezzel
szintén nem maradtunk magunkra. Csak ma több ember késett, mint eddig bármikor
összesítve.
Első óra kémia. Mindenki aludt el. A tanár,
csak hogy felkeltse az érdeklődésünket 10 guggolást csináltatott velünk, amitől
csak még jobban elálmosodtunk. (Megj. Mi
alapból nagyon lusták vagyunk.) Matekóra röpdolgozat. Mindenki mindent
tudott persze, állítottuk… de a jegyekbe senki sem mert belegondolni. A
magyartanárnő mindig a leginformáltabb a különböző dolgokban, és a fél magyar
óra azzal telt, hogy mesélt nekünk a próbavizsgákról. Azt persze csak a végén
újságolta, hogy ezeket jövő héten fogjuk megírni. Ez rátette a pecsétet az
egész napra. Mindenkiben megtelepült a bukás hangulata, s beszélni sem lehetett
velünk semmiről, mert csak ez járt az agyunkban.
A többi óráról
nem emlékszem, de dereng valami, hogy elaludtam földrajzórán, ebben azonban nem
vagyok teljesen biztos. Arra sem
emlékszem, hogy mikor értem haza, és hogyan, de erről a többiek sem tudtak
semmit mondani. Ezzel ők is ugyanígy voltak, ők sem tudtak semmit magukról. A
suli zombikkal volt tele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése