Önbizalomhoz! ;)

Soha ne bánd, ha megbíztál valakiben. Az annak a jele, hogy van szíved. De ha arról az illetőről kiderül, hogy egy áspiskígyó... hát, nem éri meg, hogy egyetlen könnycseppet is hullajtsak miatta. Én ahhoz túlontúl nagyszerű vagyok!

Forrás: A 39 kulcs 

Kockulok - Tomb Raider: Legend

Helló mindenki! :D

     Mostanában rám jött a kockulhatnék, ezért elkezdtem játszani a Tomb Raider - Legendet. (Nagyon klassz játék, próbáljátok ki!;) ) Ez gyerekkoromra emlékeztet, jó volt egy kicsit azzal játszani, amitől anno annyira féltem. Most simán végigvittem, bár közben megfogalmazódott bennem, hogy a főszereplő egy tömeggyilkos, és fogalmam sincs, hogy voltam képes simán embereket ölni 9-10 éves fejjel, miközben az asztal alá bújtam, amikor egy medve megjelent (igaz, az az Anniversaryhoz fűződik, de mindegy :D ).
    Amikor befejeztem olyan büszke voltam magamra, mint még soha. :'D *TAPS NEKEM, MERT OLYAN SIKERÜLT, AMI KISKOROMBAN SOHA*  :3 Azért meg kell hagyni, nem egyszer néztek rám a szüleim ferde szemmel, amikor kicsit hangosan játszottam...
,, - Megöllek KÖCSÖÖÖÖG!
   - Kinyírlaaak!
   - Meghalsz!! "   

     És ehhez hasonlók... :D Persze sok mindent is tanultam, pl. hogyan kell kígyót ölni. 

I'm a f*ckin' Harry Potter! :P

Na jó, tényleg voltak komoly dolgok, ugyanis amint befejeztem, érdekelni kezdett Artúr király (tudjátok, az Excaliburos angol pasi). Utánanéztem a dolgoknak, de sajnos semmi pontosat nem találtam. Még az sem biztos, hogy király volt... 

     Összességében úgy gondolom, hogy ez egy nagyon REMEK játék, és megkapja a 4 csillagot, az 5-ből ;) Sikerült visszaadja azt a játékélményt, amit régen is jelentett és nagyon élveztem az egészet. 

Egyetlen hibapontom: Kisprórolták belőle az állatokat! Volt benne kb. 3-4 kutya és leopárdok. Ahová pedig nem tudtak leopárdot tenni, voltak olyan kreativak, hogy hóleopárdot tesznek. Jogvédett a többi állat, vagy miért nem lehetett mást tenni egyes helyekre?! 

Könyvajánló ♥ Egy könyvmoly regényes élete

Tudtátok, hogy szeretek olvasni? 

Pedig igaz :3
Ebben a rovatban azokat a könyveket fogom nektek bemutatni, amiket szeretek, és egy kis pluszként mindegyikből egy idézetet. :D

Elsőnek úgy gondoltam, hogy Egy könyvmoly regényes élete című művet mutatom be nektek. :) 

      Ezt választottam, mert szerintem ez bevezetőnek tökéletes, hisz épp a könyvek és az olvasás szeretetéről szól.
Részek száma: 1
Oldalak száma: 240 oldal
Kiadó: Magnólia

,,Azért olvasunk, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül. Azért olvasunk, mert egyedül vagyunk. Olvasunk, és nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk egyedül."

    Az elején nem értettem, a fülszöveg alapján kissé mást vártam, de kellemesen csalódtam. Szerintem ez egy minimum kétszer olvasós könyv, legalábbis én biztosan elő fogom még venni. A végén értettem meg az egészet. Nálam gyakori, hogy csak a könyvek végén szeretek beléjük, és itt is ez történt. Általában nem nagyon tetszenek a szépirodalmi művek, ez viszont nagyon jó volt. :D 

****

Kéményseprő nem vagyok,
Malacom se nincsen,
Ez a kedves gondolat csupán minden kincsem,
Melyet most küldök Neked tiszta szívből bőven,
Te legyél a legboldogabb az új esztendőben.! :) 

♥♥♥

Miau

Ha valaki szereti az aranyos dogokat, akkor az most figyeljen! 

Fogjuk rá, hogy lány vagyok és azért, de valójában fogalmam sincs miért, odavagyok az állatokért. Főként cica, kacsa, kutya, nyuszi (ábécé sorrendben). Nem pont a macskák a kedvenceim, ezek közül nincs kiemelendő, ezt  szeretném tisztázni. Ez csak egy körítés a linkeknek, amit meg szeretnék mutatni nektek. 

Cica

Tom Catnek

Kiskoromban volt egy cicám és általa ismertem és szerettem meg eme aranyos állatfajt. 

     Cirmi a neve, és mondhatom, vele nőttem fel. Minden generációs cicáit gondoztam, játszottam velük. Amikor úgy születtek, hogy elrejtette őket előlem, akkor megkerestem. Ezt a macsekot csak dicsérni tudom. Kiváló egérfogó emellett a kicsinyeit is ugyanerre nevelte, ebből kifolyólag jó anyának tartom. 

    Amit általánosságban tanultam meg a macskákról az legfőképpen a hízelgésük. Folyton odajönnek, és hozzánk simulnak. Dorombolnak, és a vakargatást elvárva mászkálnak a lábunk körül. Általában ez azt jelenti, hogy éhesek. A nap minden részében elfogadják az ételt, bár sokszor nem mindegy mit adunk nekik. Erre kiemelkedő példa Garfield. Ellenben megesik, hogy néha csak a szeretet kifejezéséért dörgölőznek gazdáikhoz és idegenekhez egyaránt. Nekem sokat segített amikor szomorú voltam, már az is mosolyt csalt az arcomra, ha az ölembe merészkedett, és összegömbölyödve aludt, vagy együtt néztük a tévét. 

     Egy költözés után nem sokat változott a véleményem róluk, még mindig szeretem azt a kis sunyi sündörgést. Bemegyek nagyi házába, és meglátom, mindig köszönök neki (meg általában mindenhol egy csomó más állatnak): Szia, cicám! 

     Nekem most nem lehet semmilyen állatom, viszont a cicákat az életembe egy távoli barátom hozta vissza, akit nevezzünk angolosan-macskásan Tom Cat-nek. Ő ugyanis cicamániás. Mikor megkérdeztem, mi van a fejében, ő ezt a linket küldte:

Tom Cat gondolatai bármilyen körülmények között.

     Sokszor miatta kerestem rá ezekre a bajszos cukiságokra, és olvadtam el a csöppségektől. Egyik alkalommal, amikor magam alatt voltam, ezek mentettek meg. Nagyjából olyan szintre jutottam, hogy amikor valami nagyon édes kiscicás dolgot találok, Tom Cat jut eszembe róla. (Még sorozatot sem hagysz nézni, kis népi cserépedény!) Ha szeretitek a cicákat, a Ki vagy, Doki? c. sorozat harmadik évadának a harmadik részét nézzétek meg. A forgatásról IDE kattintva nézhettek meg egy tündéri videót.
     A zenében is szerepük van az állatoknak: Macskainduló, Macska duett...

     Megeszem őket, de imádni valóak! 

Ha nektek is van cicátok, esetleg egy történet vele,

amit esetleg megosztanátok, írjatok meg kommentben.

Küldhettek a képről/videóról/zenéről linket.

*Nagy ölelés*! Sziasztok ! ♥

Életem első novellája

Az alkonyi éjben tündöklő
csillagokhoz szóló
csendes kérés

Csomós Csilla

- Legalább ti mosolyogjatok! - mondta, majd tekintetét ismét anyja sírjára szegezte. Könnyes mosollyal olvasta el ismét a feliratot: ,,Mindig veled vagyok!". 

Vége-mese

     Sok este próbáltalak elalvás előtt zaklatni, hogy velem álmodj, de de nem hiszem, hogy bármikor is összejött. Bárcsak sikerült volna, bárcsak megtörtént volna. De sosem jött össze. Hamar feladom a dolgokat. Hamar belefáradok és beletörődöm a lehetetlenségbe. Első este, amikor eldöntöttem, hogy nem próbálkozom tovább, képeket néztem a telefonon, és ez volt az utolsó, amit elalvás előtt láttam.

     Aznap éjjel valami nagyon különöset álmodtam. A park előtt találkoztunk, vagyis a suli előtt vártál a park bejáratánál. Ezt a nyakláncot kaptam tőled, és a ,,Be Happy" felirat a medál aljára volt gravírozva. Megkértél, hogy másnap találkozzunk, de nem jött össze. Féltem, és amúgy is volt sajnos megbeszélve előre programom (másnap szombat volt). Vasárnapra te nem kérted, de különben sem ment volna. Ennyi. Gyáva vagyok. Hétfő maradt, és valahogy össze is futottunk, de nem sok időnk volt, s ezt jól tudtam. Ismertél, jobban, mint hittem. Nem tudom, mit mondtál, de még mielőtt elmondtad volna, hogy mit akarsz, tudtam, hogy mi következik. Magamban beismertem, hogy ez nem fog összejönni, s levettem a nyakláncot, ami addig végig rajtam volt. Nagyon szerettem. Ez volt az első ajándékom tőled, és a legnagyobb kincsem is. Nehezen mondtam le róla, de ha nincs semmi oka, hogy enyém maradjon, nem láttam értelmét megtartani, és kicsit önzőnek, mégis üresnek éreztem magam benne, nélküled. Feléd nyújtottam, de te visszautasítottad. Egy szerény mosollyal közölted, hogy az enyém. Túl keveset mosolygok (de nem is áll jó), s ezt várod el tőlem. Látszott rajtad, hogy neked sem jön be ez a szituáció, s hogy nehezedre esik minden szó, minden cselekedet. Én magamhoz szorítottam a láncot, majd adtál egy homlokpuszit, megszorítottad a kezem, és elmentél. Néhány lépés után eltűntél a szürke ködben.

     Semmit nem hagytál magad után, csak egy láncot. A lánc még ma is a nyakamban lóg, s a boldogságot keresve fürkészem a ködöt. Várom, mikor lép ki valaki, és szólít meg. Ugyanis én az a lány vagyok, aki nem mer a ködbe kiabálni, mert fél hogy egyszer az is egyedül hagy.

Lelki pálinka!

Egy professzor felmutat egy 10.000 Ft-os bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:

"Ki szeretné ezt a bankjegyet?" minden gyerek felemeli a kezét.

Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:

"Továbbra is szeretnétek?" a kezek ismét az égbe emelkednek.

Majd eldobja a gyűrött bankjegyet, ráugrik és eltapossa.

Ezután újból megkérdi:

"Még mindig akarjátok a pénzt?" a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.

A professzor ekkor így szól:

" Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől.

Habár ezt a 10.000 forintot összegyűrtem, rátapostam és eldobtam, ti továbbra is szeretnétek ha a tiétek lenne, mert a bankjegy értéke nem változott, még most is 10.000 forintot ér!

Sokszor az életben ellenkeznek veletek, emberek visszadobnak és elutasítanak titeket. Azt érzitek, hogy már nem ér semmit a létetek, de a ti ÉRTÉKETEK nem változik SOHA azoknak az embereknek, akik valóban szeretnek titeket.

Még akkor sem, amikor a legrosszabb passzban vagytok, az emberi ÉRTÉKEITEK, TOVÁBBRA IS UGYANANNYIT ÉRNEK."

A facebookról van, de úgy gondolom,

ezt minél több emberhez el kell jusson. 

Rendhagyó törilecke

Ízisz története 

- Egy 11 éves gyermek elmondása szerint -

Hozzáment ehhez a tökkelütött Oziriszhez, aki elpatkolt, és ettől a csaj annyira kiakadt, hogy mindent elárasztottak a könnyei. 

(Lásd: A 39 kulcs) 

Ezt álmodtam

   Egy folyosón vagyok. Vagyunk. Esik. Szürkébe borult a nyitott terasz, amit a legalább 30 centis vízmagasság is visszatükröz. A környezet, akár a Harry Potter egyik forgatási helyszínén lennénk és az udvarra haladnánk kifelé... Leszámítva a vizet. Bár engem a régi sulim folyosójára és a régi óvodám udvarának keverékére emlékeztet. Talán ott is vagyunk.

   Jobbra fordulunk, és rögtön találunk egy tágra nyílt ajtót. Liza megy be először, majd én és végül Enikő. Egy üzlethelyiség, amiben igazából rászoruló családoknak segítenek, és a kisebbeknek adnak plüss figurákat. Nagyon édesek a gyerekek és a macik egyaránt. Hosszú sor áll a pultnál, Enci szól az árusnak, majd távozik. Követem. Mintha valami kém lennék figyelem merre halad, pedig itt megy előttem. Amikor rájön a hoppáré sok hülyeséget tud csinálni, általában különösebb ok és figyelmeztetés nélkül. (Ha ezt olvasod, az ott nem a te neved. Nem tudsz olvasni. Szeretlek.)

   És tessék, visszamegy a folyosóra! Azt sem értem, abba a zsúfolt terembe miért kellett bemenni, erre visszamegyünk. Szeretünk sétálni. Háttal haladtam, ha már nem tudom merre megyünk, menjek már elől logikán, és hadonászva magyaráztam valamit, amikor egy asztalba  botlottam. Nagyi! Ugyanolyan mustársárga, mint az övé, és ugyanott van a fiók, amiben gyerekkoromban annyiszor kutakodtam. A túloldalán három srác áll, engem bámul. Kis aranyosak.  A felém közelebb lévő (a legjóképűbb) arcán kíváncsiság vegyítve egy másképp le nem írható HE? kérdőszóval. Bambán bámulok az asztalra… lefagytam… alapból nem vagyok egy szociális lény. Liza és Enikő persze rögtön odamennek és beszélgetnek az egyikkel, aki jófejnek tűnik. A másik kettő egymás közt beszél. A bal oldali a menő arc. Első benyomásra az a tipikus „jól néz ki, aranyos, sosem lesz a tied” típus. Ha be akarnék valamelyiknél vágódni, legnagyobb sikerem annál lenne, akivel Lizáék társalognak. A középső olyannyira visszafogottnak tűnik, hogy ügyet sem vetek rá. Úgysem foglalkoznának velem, letérdeltem az asztal mellé. Még mindig elképedve nézem, hogy a nagyi ütött-kopott asztala hogy kerülhet egy világvégi lyukba. Óvatosan kihúzom a fiókot. Szemem sarkából a fiúkat nézem, akik felém tartanak. Tuti azt nézik, mit kotorászok itt. Még azt sem tudják ki vagyok! Én meg itt motorászok a más cuccában… 

   Mértani pontossággal nyúlok bele fél kézzel a jól ismert reteszbe, és ölembe teszem a tartalmát. Képeslapgyűjtemény mindössze, de képek is akadnak közötte. A visszafogott srác szinte tolja felém a másikat, aki végül megadóan mellém térdel. Fogadtak, vagy mi?! Komolyan ennyire értéktelen vagyok, hogy már ilyesmik tárgyát képezem? Kiemelek egy képet. Erre emlékszem! Keresztanyu van rajta, ez a ballagó képe. A zavaróan közel lévő idegenre pillantok. Rám, majd az ölemben nyugvó üres kezemre néz. Az ő keze várakozóan a térdein pihen, és reménykedőn felém közeleg. Gyomorgörcs! Betépett pillangók! Állatkert! Mi van?! Nem értek az ilyesmihez, de az már biztos, nem fogadásból csinálta. Nem vagyok nagy pszichológus, de az arca ezt mondja. Oda nyújtom a kezem, és összekulcsolódnak az ujjaink.

   Nem tudom ki ő, de szeretem. 

Benyomás

- Sziasztok! Én Melinda vagyok! - mutatkoztam be. Mivel nem akart figyelni, ezért folytattam. - Ő itt mellettem a barátnőm, Bella.

     - Izabella... 

     - Ne szólj bele, épp ismerkedni próbálok! - csitítottam. Bella komoly arcot vágott. Ez általában úgy 3 másodpercig sikerül neki, aztán elneveti magát. Most sem volt másképp. 

     - Néznénk a filmet! - szóltak ránk a srácok. 

     Ketten voltak. Vagyis többen... a sulis díszterem. Telt ház. Egy fiataloknak szervezett közös filmnézésen voltunk, ami kötelező program. A nyári tábor kereteiben rendezték, másképp nem lettünk volna ott. Viszont mi leghátul ültünk Bellával. Ott ugyebár nem azok ülnek, akiket érdekel a dolog. A fiúk eredetileg arrább ültek, de mi mögéjük mentünk. Mert mi jó kislányok vagyunk. Érdekes esemény volt, mivel felállni enyhén lusták voltunk és a székeket csak húztuk magunk alatt. Nyikorgott a padló, a szék csiszolta, többen is hátranéztek. A legjobb mégis az volt, hogy nagyjából 5 percbe telt amíg megtettünk 2 métert, ami valljuk be, elég nagy táv.

     - Aham. Ezért van mindkettőtök kezében a telefon.

     - Azért még hallgatjuk. 

     - Ne nevettessetek! Ezt már mindenki látta ezerszer! De ha annyira akarjátok, csak rajta! - azzal kivettem az egyik kezéből a telefont.

     - Adtad vissza! - hebegett. 

     - Figyelni akartál, én csak segítek! 

     - Köcsög! 

     Körbenéztem, mire mondhatja, aztán észrevettem az ablakban a virágtartót. Tényleg szép, kézzel készített munka volt népi motívumokkal a barna alapon. A haja is ugyanilyen barna volt, biztosan ezért hívta rá fel a figyelmem! Vagy talán a művészetekért van oda? 

     - Kalocsai mintás, ahogy nézem. De hogy jön most ide egy népi cserépedény? 

     - Mekkora egy hülye vagy! - szólt be a fekete hajú. Jó tudni, hogy nem néma. 

     - Nektek csak Meli... Mi a kód? - erre értetlenül néztek. - A telefonon.

   Egymásra néztek felemelt szemöldökkel, majd rám. Felemelt szemöldök? Komolyan? Nekem is megy, sőt még jobb vagyok: ezt kapjátok ki! Én egyenként emeltem fel a szemöldököm. Erre ők is elnevették magukat. Egy mókamester lettem! 

     - Vencel vagyok. - mondta a telefon tulajdonosa. 

     - Én pedig Botond. - nyújtott kezet a barátja. 

     - Melinda. Hagyd már abba! - néztem nevetőgörcsben szenvedő barátnőmre. 

     - Bella. 
     Szívesen leírnám, hogy mi történt a továbbiakban, de egy elég hosszú és unalmas alkotássá válna akkor ez. Ők sem tudom, miképp bírták (bírtak) ki. A filmnézés végéig szórakoztattam őket. Beszélgettünk (ami annyiból állt, hogy mondom-mondom-mondom-mondom-mondom... és így tovább). Minden elismerésem az övék. 

Ilyen ez a lány #4

Az elátkozott péntek

A hét során lassan lankadt a hír, de még voltak, akit nevetve futottak el, amint meglátták Melvint.  Napos csütörtök volt, amely gyönyörű naplementében zárult. A napokban a kis csapatunk egyre jobban összerázódott. Leginkább együtt töltöttük szabadidőnket. Gyengébbek kedvéért: Lia, Szandra, Melv és én.

 - Tanultatok már holnapra? - törte meg a csendet Melvin oda nem illő kérdése.

 - Minek azt? - vágta rá Lia, amire mindenkiből kitört a nevetés, csak Melvin nézett még mindig értetlenült.

 - Nem t’om.— mondta— Csak úgy kérdem…

 - Minek. Azt.— fűzte tovább a szót Lia.— Csak úgy válaszoltam. 

   A másnap reménytelenül rosszul kezdődött. Az elején azt hittem, ez csak velem van így, de amikor találkoztam a többiekkel, láttam, nekik sincs valami csúcs-szuper napjuk. Lia haja ki volt bontva, s szénakazalként lobogott a szélben, Szandra viszonylag jól állt, viszont a szeme nagyon karikás volt, látszott, hogy az éjjel nem sokat aludt, a táskájából pedig csorgott valami. Melvin szuperül érezte magát, de amikor megkértük, hogy nézzen bele a bolt üvegébe rájött, hogy a haját félig bezselézte, és a fogmosás nyoma is nagyon látszott az arcán, mivel még az orra is tiszta fogkrémes volt (persze lemosni lusta volt). Kedve is hamar elment mindentől, amikor megkérdeztem, hogy elhozta-e a kért könyvet, és rájött, hogy ő végig azt hitte, szerda van. Hogy magamról is szót ejtsek, az én hajam is az égnek állt, a pólóm fordítva vettem fel, és a zoknim is felemás volt.

   A beérkezés is briliánsul sikerült, de ezzel szintén nem maradtunk magunkra. Csak ma több ember késett, mint eddig bármikor összesítve.

  Első óra kémia. Mindenki aludt el. A tanár, csak hogy felkeltse az érdeklődésünket 10 guggolást csináltatott velünk, amitől csak még jobban elálmosodtunk. (Megj. Mi alapból nagyon lusták vagyunk.) Matekóra röpdolgozat. Mindenki mindent tudott persze, állítottuk… de a jegyekbe senki sem mert belegondolni. A magyartanárnő mindig a leginformáltabb a különböző dolgokban, és a fél magyar óra azzal telt, hogy mesélt nekünk a próbavizsgákról. Azt persze csak a végén újságolta, hogy ezeket jövő héten fogjuk megírni. Ez rátette a pecsétet az egész napra. Mindenkiben megtelepült a bukás hangulata, s beszélni sem lehetett velünk semmiről, mert csak ez járt az agyunkban.

A többi óráról nem emlékszem, de dereng valami, hogy elaludtam földrajzórán, ebben azonban nem vagyok teljesen biztos.  Arra sem emlékszem, hogy mikor értem haza, és hogyan, de erről a többiek sem tudtak semmit mondani. Ezzel ők is ugyanígy voltak, ők sem tudtak semmit magukról. A suli zombikkal volt tele. 

Ilyen ez a lány #3

 Hét óra is elmúlt, mire elkezdődött a játék. Melv ügyesen cselezett, de Lia jobban értett a labda egyenes rúgásához. 3:1 volt az állás, amikor időt kértem. Lia vezetett.

 Mindketten nagyon fáradtak voltak, de folytatni akarták. Szandi kicsit aggódott, hogy Melvnek, valami baja lesz, de amikor látta, hogy mennyi ereje van vagánykodni a többiek előtt, inkább nem is törődött vele. Tíz perc pihenő után folytatódott a játszma. Melv nagyképűsége miatt Szandi is Liának szurkolt. A meccs végére Melv arcáról lefagyott a mosoly. A nagyképűségén barátai csak nevettek. Lia nyert 6:3-ra. A díja Melv labdája lett volna, de nem fogadta el. Kicsit sajnálta Melvint, de nem tehetett semmit, nem hagyhatta, hogy azt higgyék, nem tud játszani.

 Mivel a meccsnek 8 óra után lett vége, a győzelmet csak szombaton ünnepeltük meg vásárolgatással. Szandi is velünk tartott. Nagyon jó ízlése volt a divat terén, s hamar megkedveltük egymást.

  Liának csak megszavaztunk Szandrával az ajándékot, ami végül egy fagyi lett. Három üdítően kinéző gombócból és egy vaníliás tölcsérből állt, amit bevallom nagyon irigyeltem tőle, de szerintem ezzel Szandra is így volt. Legfőképpen az olasz-csoki ízlett neki, amit az arcán mindenki megcsodálhatott bajusz formájában. Persze ezt Szandrával közösen fizettük, de hogy fair legyen később a költséget Melvin állta. Tudta nélkül a számlába fejenként egy-egy kólát is beleszámoltunk, mint plusz költség. Ezt szerintem ő is észrevette, de azzal mentegetőzött, hogy azért kapjuk, amiért nem kürtöltük világgá az ő siralmas vereségét (ezt persze a barátai helyettünk is megtették).

    Hétfőn a suli szó szerint tele volt a nagy hírrel: ,,A lány győzött”. A suli-újság címlapján volt, amit nagy plakátokkal hirdettek osztály-szerte.  Melv teljesen ki volt akadva, de állítása szerint azért, mert az ő neve ott volt, de a Liáé nem, ugyanis Liával szemben másnak sem lett volna több esélye.

   Ezzel lezárult a Liával folyó vita, hogy ki az ügyesebb fociban. Melvin nem merte többet firtatni a dolgot. Elég volt neki egy vereség is, nem akart még nagyobb zűrt kelteni maga körül.

Ilyen ez a lány #2

   Eljött a péntek délután. Ahogy Lia előző héten mondta, nem lett semmi baja. Mióta otthagyott minket Melv, nem is beszéltünk vele, de reméltük, hogy nem felejtette el. 

    Ott álltunk, és vártunk. Késett. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul ez elő. Már akartunk indulni, amikor megláttuk. Nem egyedül jött, de nem is ez volt a fontos. Pár barátját is hozta, köztük ott volt egy új lány is. A neve Szandra. Ő családjával nem rég költözött városba. Nem volt túl sok barátja, én sem ismertem igazán, de kedvesnek tűnt. Tulajdonképpen őt vettük észre először. Rövid, barna haja a vállán pihent, s szikrát szórt rajta a napfény.

Melvinnél van a labda. Nem is passzolta másnak. Saját lábánál tartotta, ezzel is mutatva, hogy milyen profi. Lassan jöttek. Türelmetlenségünk arcunkon jelent meg, de nem figyelte. Lazán odasétált hozzánk.

   - Helló.

   - Sziasztok. - hangzott a válasz.

   - Na, végre. Mikorra is beszéltük meg, hatra? Nem is emlékszem. - gúnyolódott Lia. - Nem is késtél sokat, csak éppen röpke fél órát.

   - Mi van? Nincs türelmed a játékhoz? Nekem idő kell.

  - Volt elég időd… szerintem. - Lia tovább folytatta méltatlankodását, de arra én már nem figyeltem. Mit érdekel az engem, hogy ők min veszekednek. Inkább odamegyek Szandihoz, látszólag nem érzi jól magát a sok fiú társaságában.

   - Szia. - köszönt kicsit megszeppenve.

  - Szia. Én Léna vagyok. Látom, te nem vagy túl boldog, hogy csak te vagy egyedül lány a fiuk között. Hogy keveredtél ezek közé?

   - Hát igen. Tudod, Melvin az unokatestvérem, és felajánlotta, hogy legyek velük, amíg nem szerzek barátokat. 

   - Jah, értem. És eddig hogy megy?

   - Nem túl jól, ők leginkább egymással járkálnak, és ritka, hogy összefutok pár lánnyal.

   - Hát… ha akarsz, mi holnap megyünk a piacra Liával. Velünk jöhetnél.  

  - Jaj, de jó lenne! De ugye Lia sem bánja? - e mondat hallatán ismét eszembe jutott miért mentünk oda. Fejem Lia felé fordítottam, s észrevettem, hogy mit művel. Enyhén mondva kiabált. Odaléptem hozzá:

   - Nyugalom, nyugalom. - kissé bosszús pillantása semmivé foszlott. Lehunyta szemeit és így szólt:

   - Nah, szóval? Mikor kezdődik a meccs?

   - Mi van? - hüledezett Melv. - Az imént össze-vissza szidtál, most meg még csak nem is haragszol?

   - Nem mindegy az neked? - vágtam vissza. Nem tudom miért, de mindig is nagy hatással voltam Liára. - Szóval? Öt perc múlva hét óra. 

Ilyen ez a lány #1

Ajánlom a valódi Liának,

akiről ez a figura mintázódott.

Remélem örülsz, hogy felkerült. Sokkal jössz ;)!

 Egy pizzázóban vártam Liát. Melvin ott ült mellettem, és ki volt akadva, hogy hogy késhet valaki ennyit. Mikor már a nyugtalanság a tetőfokára hágott betoppant az ajtón. Barna hajából ömlött a víz. Nem is csoda, hiszen kint szakadt az eső. 

  - Végre! - hallatszott Melv megkönnyebbülő hangja.

  - Csak hogy itt vagy! - szóltam rá én is.

  - Jól van. Bocsi, bocsi, csak kicsit elnéztem az órát, utána meg eleredt az eső, de nem akartam tovább várni, hát elindultam és… és… - Lia teljesen kifáradt. Nem tudta, mit mondjon, akarta is mondani, meg nem is, de nem tudta, hogy mit tegyen. Belefagyott a szó.

  - Jól van, semmi baj, már minden rendben, de legközelebb legalább írj egy SMS-t. Oké? Mi meg itt aggódtunk miattad. - próbáltam nyugtatgatni, de szavaimnak nem volt semmi hatása.

  Lia leült. Ruhája átázott, de ezért le is vette a kabátját. Melv Szótlanul nézett minket.

  - Miért nem hoztál esernyőt? - kérdezte hirtelen. Csak ekkor vettem észre az esernyő hiányát.

 - Mert eltört. Azzal indultam el, csak a szél kicsavarta a kezemből. – magyarázta az átázott leányzó, akit épp a mosdó felé tuszkoltam. Szótlanul tűrte, ebből arra jöttem rá, hogy érti, mit szeretnék csinálni. A mosdóban Lia a fejét a kézszárító alá rakta. Beletelt legalább egy negyed órába, amíg megszáradt. Ez alatt Melvtől legalább tíz SMS-t kaptam (aggódott, hogy mit csinálunk ilyen sokáig). ELKÉPESZTŐ, MENNYIRE TÜRELMETLEN TUD LENNI. Mindre válaszoltam, de akkor sem tetszet neki, hogy olyan sokáig odavagyunk. Unalmában rendelt fejenként egy-egy Négy évszak pizzát, és egy kólát.

 Amikor végre megszáradt a haja, mentünk és leültünk a helyünkre.

  - Végre! Csakhogy itt vagytok. Mit csináltatok ilyen sokáig? Tán először megmostátok a haját, és csak azután kezdtétek el szárítani, vagy mi? Már azt hittem leálltatok a WC-csészében úszkálni - gúnyolódott, de mi nem figyeltünk rá.

  - Le lehet szállni rólunk. Nem tehetek róla, hogy dús a hajam. - vágott vissza Lia.

  - Befejeznétek? - próbáltam csitítani őket, kisebb nagyobb sikerrel. 

  - Jó jó. - hagyta rám. Kicsit zavart hogy ennyire félvállról veszi a dolgot, de nem szóltam semmit. - Mindenkinek jó étvágyat! Közben rendeltem. Remélem jót kértem neked Lia, amíg nem jöttél Léna elmondta, hogy ő mit kér. 

  - Aha, ez a kedvencem. - mondta Lia. Mindenki hatalmas falatokat harapva kezdte az evést. Nyeltük, mint kacsa nokedlit.

Miután degeszre ettük magunkat, körülnéztünk magunk körül. Ekkor vettem észre, hogy Lia ruhája még mindig csurom víz.

  - Jaj Lia, remélem nem fázol meg.

       - Áh, dehogy. - legyintett - Engem nem olyan fából faragtak…

  - Mondja aki egész nyáron beteg. – vágtam közbe.

       - De azért a holnapi focimeccset inkább kihagyom. – folytatta elengedve a füle mellett a szavaim.

 - Na ne csináld! Te meg a foci két külön dolog. - szólt közbe Melvin.

  - Te meg miről papolsz? - fordultam hozzá.

  - Arról, kedves Léna, hogy Lia ügyetlen a focihoz. Egyszerűen nem ért hozzá. Ki van zárva, hogy ő focizzon! - Meredten bámultam, nem tudtam miről beszél. Lia volt a legjobb női focista az ismerőseim közül.

  - Várj csak! Azt mondod, hogy én nem értek a focihoz? Te melyik bolygón élsz? - vágott vissza Lia, és ezzel egy éles szópárbaj kezdődött.

  - Te sosem értettél a focihoz. Sosem láttalak még focizni.

  - De attól még tudhatok.

  - Igen. De akkor is nagyon ügyetlen lehetsz benne.

  - Mi van? Hahaha… lehet, hogy még nálad is ügyesebb vagyok.

  - Azt kétlem.

  - Fogadjunk?

  - Aha. - szóltam jelezve a jelenlétem. - Én Liára fogadok.

Lia rám mutatott, hatalmas vigyorral az arcán.

      - Ezt vegyem kihívásnak?

 - Vedd annak, aminek akarod. Csak utána szólj, hogy hogy döntöttél.

 - Jó. Nem bánom, de remélem nem fog rosszul esni, amikor legyőzlek. Mondjuk jövő héten pénteken? Este 6-kor, a piactéren.

  - Jó. De csak mi ketten, egymás ellen.

  - Rendben. - mondta végül Melvin, majd felállt és távozott.

  - És fizetni ki fog?! – kiáltottuk kórusban utána.

  - Ja, még az is… - fordult vissza az ajtóban a srác. Végül még helyettünk is fizetett. 

Értékesebb, mint egy ember

Megölelnél? Megsimogatnál? Vakard meg a fülem mögött is! Így... itt... úgy... Áhh... Nagyon szeretlek.

- Összenyálazol!! 

A hasam se hagyd ki. Ott-ott... Figyelsz rám... Hahóó! 

- Nem szabad!  

Harapni is tudok. Zombi vagyok, megeszlek. 

- Ne aggódj, Anna, nem bánt. - Guggolt Brigi a húga mellé. - De csupa nyál leszek tőle!  

Játsszunk fogócskát! Kapj el, ha tudsz!

Annát felborította új cimborája. Szerencsére nem lett baja, amit nővére az egyre erősödő nevetésből tudott meg.

- Csöpög rólam a... Fújj... 

Gyere!

- Na vár most elkaplak! 

Brigi talán még soha nem látta ilyen boldognak testvérét. Felállt és inkább csak figyelemmel követte a két csemete kergetőzését. Ám ekkor váratlanul a futkosó leányzó elesett. Feljajdult. 

Nem akartam, hogy bajod essen. Bocsánat. Kapsz egy puszit. Meg még egyet.

Az ijedt néző odarohant. 

- Jó vagy? Mid fáj?  

Ne bánkódj már... Itt is egy puszi, meg itt is. És sok van még ott, ahonnan ez jött.

Új barátjuk próbálta megvigasztalni és egy jó adag nyállal ellátni a sebesültet. Végül feladta. Szomorúan feküdt le a földre arcát takarva. Szintén sírt. A testvérpár rámeredt, még a sérült is abbahagyta a rívást. 

Nem így akartam! Én szeretlek. Nem tudnálak bántani! Ne haragudj, kérlek.

A két lányka odament és megsimogatta legkedvesebb bajtársuk hátát.  

- Jól vagyok. Látod? Csak egy karcolás, ne aggódj! - mutatta a térdét Anna. - Már nem is fáj. 

Az apró teremtmény rásandított.

Biztos?

- Ne félj, nem bántalak! - bólogatott tovább a kislány. A szőrös pajtás odament hozzá, és Anna a karjaiba zárta őt. Ismét egy újabb adag nyál került az arcára, kezére, ruhájára, mindenére. 

Leszünk barátok?

- Mit csináltok ti ott? - lépett ki a két gyerkőc anyukája az utcára. - Gyertek befelé máris! Mi történt? Hogy néztek ki? És mit csináltok ti azzal a... 

- Játszunk, nem történt semmi. - kezdte a magyarázkodást Brigi.  

- Tujátok mit? Nem is érdekel! Indulás befelé! 

- Ő is jöhet? - kérdezte Anna.  

- Szó sem lehet róla!  

- De anya... - siránkoztak a lányok egyszerre.  

- Semmi de! Nem látjátok hogy néz ki? Már többször is megverhették, annak pedig biztosan volt oka. Megharaphat! Még az is lehet, hogy veszett!

- Nem ártana a légynek sem! - szólt közbe az idősebbik testvér.  

Ő már a barátom, és a barátok nem bántják egymást.

- Nincs vita, az a dög veszett is lehet. Vagy talán orvos lettél? 

- Csak szeretetre van szüksége, én pedig szeretem. - követte nővére példáját Anna.  

- És az ütésnyomok? Miért lennének, ha nem csinált volna valamit?  

- Nem ez a legszebb benne? Bántották, mégis képes szeretni. Sokkal értékesebb, mint egy ember.  

- Hogy mondhatsz ilyet egy vadállatra?! 

- Ő nem egy vadállat! Ő egy kutya.

Blogomról. :) Előszó?

Sziasztok! 

Nem tudom, mennyire leszek aktív író, vagy mennyire maradok le az anyaggal, nekem ez hobbiszint lesz. Lehet, hogy több összefüggéstelen történet is lesz más címeken, vagyis elbeszélések, mesék, novellák. A sorozatot/sorozatokat jelzem, csak ezekben lesznek állandó karakterek, az egyrészesekben változni fognak a nevek. Előfordulhat, hogy valamit értelmezni is fogok.  Sorozat is felbukkanhat, de még magam sem tudom, mit akarok. Szívesen fogadok kommenteket, véleményeket, kritikákat. Remélem, örömmel fogadjátok a szerzeményeimet, és szórakoztató olvasmányt nyújtok majd nektek! Köszönöm előre is az olvasásra szánt időtöket.

*Nagy ölelés*! Sziasztok ! ♥